Legalábbis most ezt érzed. Kifosztva ülsz. Mint a tolvaj, aki tárcáddal együtt a féltve őrzött fotókat is magával ragadta: semmit nem hagyott, csak az agyonmosott pulcsiját, amiből már az utolsó illatszemcsét is magadba szívtad… és néhány közös posztot a közösségi hálón, amiből most remegő kézzel törlöd nevedet. Hát ennyi, tényleg vége.

Jönnek a barátnők: újabb tucatnyi szolidaritás-bonbonnal felvértezve, megértően asszisztálják végig önpusztító maratonod. Míg te nosztalgikus önkívületben dimenziót ugrasz kapcsolatotok kezdetéig, ők minden erejükkel a sárga földig tiporják azt az ” aljas szemétládát”, amiért „volt pofája”…

Jöhet a „gyász” következő fázisa: kitessékelsz mindenkit a lakásból és a takaróba burkolózva bezárkózol… Amikor már a sokadik félhomályba burkolózott napon is a csoki és egy pohár vörösbor a legjobb barátod, amikor összetörve, üresen, kisírt szemmel, kócosan szipogod végig sorban a ki tudja hányadik romantikus filmet, na akkor kell nagy levegőt venni és megrázni magad jó erősen!

Elhagyott? Miért?
Kialudt a tűz? Miért?
Megunt? Miért?
Megcsalt? Miért?
…Miért?!

Neeem, nem költői kérdéseket látsz: vedd csak szépen sorra! Hangosan mondd ki a választ! Most pedig ahelyett, hogy ujjal mutogatnál a másikra és papírzsebkendő tengerben fuldokolnál az elkövetkezendő hetekben is, szedd össze magad és nézz bele a tükörbe! Mit látsz? Önsajnálatból, hogy akarsz boldogságot építeni?

Állj fel a padlóról és mutasd meg a világnak, de elsősorban magadnak, hogy igenis egyedül is képes vagy a boldogságra. Ne hidd, hogy egy kapcsolat biztonsága, egy férfi közelsége tesz teljessé, mert annak a szerelemnek nincs jövője: ha elmúlik, a többi nem lesz elég. Előbb-utóbb elfárad és megkopik; a harmónia, amit olyan görcsösen máshol keresel pedig törékeny illúzióként robban majd apró szilánkokra feltépve benned bizonytalanságod, gátlásaid és kishitűségeid sebeit.

Hogyan tovább?

Kezdd az alapoknál: egy nő téves önértékelése a legelső, ami boldogságának útjába áll. Ha nem hiszed el magadról, hogy elég szép,  elég csinos, elég okos, elég tehetséges vagy, bármennyire is vágysz majd a visszaigazolásra, ami megerősít, észre kell venned: saját magad blokkolod, hogy megmutathasd a benned rejlő maximumot a világnak. Egy szakítás vagy hasonló kudarcélmény pedig a lehető legjobb lehetőség, hogy lecsupaszítsd magad és a gödörből kimászva, a semmiből újraépítsd magad. De ezúttal szilárd, erős alapokkal.

Koós Petra